Elég nyálas címet sikerült rittyentenem a bejegyzésnek, de ez volt az első gondolatom és nem akartam szegényt a szőnyeg alá seperni.
Nagy várakozásokat előzött meg a Mennyei örömök klubjának elolvasása. Tesóm teljesen el volt borulva a könyvtől, hogy milyen jó, meg hogy hamar olvassam el, mert különben világvéges könyvkatasztrófa lesz. Mivel eléggé lemaradottnak érzem magam a párbaj terén, mert mindig van egy könyv, amit szívesebben olvasnék a "kötelezőkön" kívül, ezért előre hoztam a Mennyei örömök klubját.
Még nagyon régen láttam a könyvet a könyvtárban vagy egy boltban, nm emlékszem pontosan. Nagyon szeretem az ázsiai íróktól származó könyveket, amik Ázsiában játszódnak, vagy az Ázsiában játszódó könyveket nem ázsiai íróktól, (x"D) meg is akad a szemem a borítón és az írón. De a cím elolvasása után arra gondoltam, hogy na, ez vagy valami prostituáltas könyv lesz, (nem, nem gésásra gondoltam) ezért vissza is tettem és el is felejtettem, hogy létezik. Most jön a jól bevált mondás, hogy ne a borító és a cím alapján ítéljünk, szóval ha akkor nem vagyok dege, akkor lehet előbb elolvasom.
A könyv négy Kínából Amerikába költözött asszonyról és lányaikról szól. 16 rövid történetből áll, így mindenkinek két fejezetnyi ideje van elmesélni a maga kis történtét. Egy kivétel van a könyvben, Jing-Mei az elhunyt anyja helyett mesél el két történetet. Az anyák és lányaik történetei összekapcsolódnak. Megismerhetjük mindkét fél nézőpontját egy ügyben mégis mindegyik ad hozzá valami pluszt. Egy-egy fejezet olvasásának befejezésekor mindig azon kaptam magam, hogy ezt még olvasnám tovább, és vártam hogy folytassák, tegyenek hozzá a megkezdett történethez, amikor megint az aktuális anya vagy lány jött. És lehet ezért vártam mindig Jing Mei fejezeteit, mert őt teljesnek éreztem azzal a 4 fejezettel.
Olvasás közben sokszor szerettem a szereplőket, sokszor pedig rondán néztem rájuk, miért gondolják ezt, miért tesznek így. Egyedül egy fejezet volt, ami már nagyon misztikumokba ment át és ami nem igazán tudott megfogni.
Ez könyv pontot tett arra a meggyőződésemre, hogy soha nem fogom megérteni a kínai gondolkozást. És ezt most, nem túl sikkes módon, kiterjesztem Japánra is. Olyan sok megfogható dolog van a kultúrájukban mégsem tudjuk megragadni azt, ami azzá teszi őket akik. Ahogy a "lányok" se tudták sokszor megérteni anyjuk gondolkozását, ha nekik nehezen ment, akkor nekünk?
