Micimaci

Végre sikeresen kivégeztem Micimackót és társait könyvön is. Miközben olvastam visszajöttek a filmmel kapcsolatos gyerekkori emlékeim és élményeim, így nagyon kíváncsi vagyok az új filmre, hogy miben tér el az előző filmtől és magától a történettől.

Azt hiszem, az alaptörténettel senkit se kell untassak. Aki esetleg nem ismeri az nem innen fogja :D Mindenki ismeri a csökött értelmű medvebocs karakterét, akár a játékboltok kirakataiból, akár a tv-ben futó rajzfilmsorozatból, aminek a szereplőkön kívül semmi köze a könyvhöz.

Elég furcsa volt számomra a könyv. Nem tudok jobb szót találni rá. Ahogy olvastam mindig a film jutott eszembe, hogy ott hogy nézett ki ez a jelenet, mit csináltak a karakterek. Lehet most kicsit lehangoló leszek, de nekem a film jobban tetszett régen, mint most a könyv. Nagyon cuki volt az egész, de ennél nem több. De azért elfogom olvasni a második részt is, mert Tigrist kicsit hiányoltam :)

A pokol pereme

Darren Shan legújabb könyvsorozatában egy felnőtteknek szóló darabot alkotott. A pokol pereme ennek a trilógiának a második része. Amikor először hallottam, hogy ezt felnőtteknek szánta, akkor megfogalmazódott bennem, - és gondolom, nem csak bennem- , hogy akkor a Démonvilág sorozatot kinek is szánta? Gyerekeknek? Mert az elég durva lenne...

Szeretem Darren Shan könyveit, mert mindig valamilyen érdekes világba visz minket, ahol a szereplőknek meg kell vívniuk a maguk kis csatáit, amik sokszor nem úgy végződnek, mint várjuk. Sőt sokszor akkorát csavar a dolgokon, hogy az állunk nehezen tehető vissza 8 napon belül.

Az első Város trilógia könyv vége nekem úgy volt jó, ahogy volt. Igazából, ha nem tudom, hogy van folytatás, akkor nekem az első könyv is elég lett volna. De mivel tudtam, hogy van második és harmadik rész is éheztem a folytatást. A második rész első oldala után egy kisebb sokk ért, mert nem Capac volt a mesélő, hanem valaki más. Gyorsan becsuktam és elolvastam a könyv hátulját. Mint kiderül eme kötet főszereplője Al Jeery a "ma" már alkoholmentes életet élő katona, akinek a története Capac tanuló idejében játszódik.

Al a Kardinálist védő Osztagban szolgál. Szereti az állandóságot, nem akar magasra törni. Neki ott jó, ahol van, nem kíván többet a megszokott mindennapjain kívül. Ezt a monotonitást töri meg a Skylightban történő különös és rejtélyes gyilkosság, amiben aktuális barátnőjét küldik ibolyát szagolgatni. A Kardinális kiemeli az Osztagból és ráirányítja az ügyre, de nyomozás közben több dolgot tud meg, mint amit szeretett volna, de már nem tud a változás útjába állni. Al legjobb barátja Bill, a bibliofil rendőr, Ellen, Al ex felesége, Paucar Wami a hírhedt gyilkos és Psichilla Perdue lesz Al szereplő társa a regényben, akik igen érdekes figuráknak bizonyulnak az utolsó percekig is.

Valahol azt írtam, hogy az első könyv nem is volt horroros. Ne ezt a kijelentésemet ez a kötet rendesen megcáfolta. Én már sokat megéltem Darren Shanból, de ebben is voltak olyan részeket, amiket nem szívesen olvasnék újra. Emellett érdekes volt a két karaktert - Al és Capac- összehasonlítani. Mondhatjuk teljesen egymás ellentétei, mind külsőre, mind belsőre. Kíváncsi vagyok a harmadik könyvben megjelenik-e ez az ellentét.

Az előző könyvből megmaradt apró kérdések itt nem találtak válaszra, sőt újabbak keletkeztek, de ennek így kellett lennie, hisz nem lenne akkor harmadik rész :D

Viszont az első rész százszor jobb volt, mint a második. Itt valahogy nem találtam a varázst, sőt nem volt csavar a végén, mert annyira kiszámítható volt számomra, hogy kik/ki követte el a gyilkosságot/gyilkosságokat, hogy unottan olvastam el az erre vonatkozó befejezést. Aztán a prológusban kicsit mégis felkaptam a fejem, hogy na, most lesz valami, de végül azt is kitaláltam, így a záró sorok se lettek túl ütősek.

A harmadik rész már Capac szemszögéből olvashatjuk, szóval ha valakinek megvan a 3. kötet az dobjon már meg vele :D

Kéjnőci

Második párbajkönyvem végére értem, ami Az egyiptomi kéjnő címet viseli.

Korábban olvastam az írótól, szintén egy egyiptomi könyvet, de ha most vissza kéne idézni belőle nem sokra emlékeznék, mert olyan átlagos történet volt. Ennek a könyvnek már a címe és a borítója is felnőtteknek szóló tartalomra utal (lásd. a lengén öltözött egyiptomi nőt, aki hídban leledzik a képen), így bátorkodtam a két mesekönyv mellé beválasztani ezt.

A könyv alaptörténete igen egyszerű. Idézet a könyv hátuljából:

Nedzsita Kr. e. 350-300 között élt Egyiptomban, éppen a Macedón Alexandros (Nagy Sándor) hódításainak korában, de akár ma is élhetne, annyira örök, emberi és Nő. Ahogyan a regény címéből is kiderül Nedzsitta kéjnő volt, méghozzá a legkülönb, amit ez a hivatás megkövetelhet. Bármilyen is manapság a prostituáltak megítélése, mindig voltak és lesznek a hivatásos kurtizánok között kivételes személyek, különleges egyéniségek, akiket érdemes megismerni, hiszen életük számos érdekességet és titkot rejt. Izgalmas kérdésekre kap az olvasó választ ebből az őszinte vallomásból. Hogyan emelkedik egy papiruszkészítő lánya olyan magasságokba, hogy még az uralkodó is kegyeibe fogadja? Hogyan zajlik le Nedzsita páratlan szerelme Ankaf herceggel? Milyen sors vár a gyönyörű kéjnő különleges kisfiára? Mi a titka annak, hogy a férfiak minden elsöprő rajongó imádattal veszik körül Nedzitát? Azt hiszem, ezekre a kérdésekre a ma lányai és asszonyai is kíváncsiak. Ezért annyira lebilincselő és torokszorító ez az eredeti emlékirat.

Mindezek után apró félelemmel kezdtem olvasni a könyvet, hogy túlságosan is részletekbe menő lesz egy-egy aktus, amiket folytatott Nedzsita, de őszinte megdöbbenésemre mindent kellő mennyiségben tárt elénk az író. Szóval tudom ajánlani a konzervatívabb olvasóknak, akiknek elég, ha annyi szerepel a könyveben, hogy megvolt az este stb.

Sok pluszt adott a könyvnek, hogy Nedzsita szemszögéből volt ábrázolva, mintha épp akkor írta volna a papiruszt, amiből később a könyv készült. Kicsit illúzió romboló számomra, hogy a könyv nem tesz említést arról, hogy Nedzsita írni tanult volna, hisz a gyerekkorától kísérhetjük figyelemmel az életét. Ráadásul Egyiptomban, abban az időben csak az írnokok tudtak írni. De ha ezen a két apróságon átlendül az ember egész élvezhető lesz a könyv bizonyos ideig. Érdekes volt látni Nedzsita életét, de ha jobban belegondolok az ajánló utolsó kérdésére nem is kaptam választ, azon kívül, hogy minden férfi kéjes arckifejezéssel bámult a főhősnőre vagy, hogy minden férfi, akivel szóba állt, nem győzte dicsérni szépségét. Sőt Nedzsita se röstellte leírni külső tulajdonságait legalább 20x a könyvben, ami 19x ugyanaz volt, mert a gyermekkorát is láthatjuk az elején és ugyebár senki sem születik C-s kosárral. Konkrétan az jött le az utolsó kérdéssel kapcsolatban az egészből, hogy ha kerek, meredő a melled, farod épp megfelelő és a bőröd sima és rugalmas még 40 évesen is, akkor bárkit megkapsz. Szóval lányok lehet gyúrni.

A könyv háromnegyedénél, már azon gondolkoztam, hogy ennek mi is lesz a vége? Először arra számítottam, valami boldog happy end. Aztán arra, hogy szépen megöregszik és halálos ágyán írja ezt a szöveget, végül kihull kezéből a véső/penna és vége a történetnek. Ehelyett mit kaptam? Egy olyan tág és idegesítő véget, amire nem számítottam.

Összességében jó volt visszarepülni Egyiptomban. Láthatjuk a mély tisztelet, amit egymás iránt mutatnak az emberek pusztán más megnevezésével (pl. tündöklő, híresség), de valahogy ez is olyan átlagos lett, nem egy olyan könyv, amit elolvasnék újra.

Ezt már csak az olvass el, aki olvasta a könyvet, vagy nem akarja elolvasni:

Külön idegesítő volt rájönni arra, hogy annyi szerencse érte ezt a nőt, nem elég, hogy Egyiptom legszebb nője, kap hitelre egy menő házat és mellé egy olyan rabszolgát, aki semmi pénzből olyan kaját rittyent elé, amit még a fáraó is megirigyelne, ráadásul imád szolgálni, konkrétan nélküle sehol nem lenne Nedzsita...

Szandi csodaországban?

Az Alice csodaországban könyv kapott hideget és meleget is azoktól, akik már olvasták. Valaki nagyon elfogult tud lenni a művel kapcsolatban (lásd. Sakura Kinoshita esetét, aki annyira belezuhant abba a bizonyos üregbe, hogy mangává adaptálta a könyvet). Valaki pedig egyáltalán nem tudja felfogni ép értelemmel, mi az a saláta, amit kaptunk olvasási élménynek. Általában ebédre eszünk salátát, akkor ez most miért a kezemben van könyv formájában?

A történet maga igen egyszerű és valószínűleg elég kevés ember van a világon, aki ne hallott már róla valamilyen formában. Például a Mátrix filmbe is átültetett "Ne/Kövesd a fehér nyulat" mondat átcsavarására. Neo és Alice követte azt a bizonyos fehér nyulat, de míg Neo a kőkemény valóságba pottyant a csoda világból, addig Alice-t körbeölelte csodaország furcsa teremtményeinek világa.

A könyvre én is a saláta szót tudnám használni, ugyan valamilyen szinten tetszett ez a saláta, mert valahogy Alice gyermeki gondolkodását tükrözte. Tehát nem csak Alice karakterében jelent meg, hanem a könyv szerkezetén is ez az összevisszaság. Az egyik pillanatról a másikra történő események, amik nem kapcsolódnak össze ok okozati összefüggésbe nagyon jellemző Alice gondolkozására is. Vagyis jobban fogalmazva, az ő gyermeki gondolkozásában van oka, de én felnőtt fejjel nem sok értelmet látok egyes dolgok között.

Elég bizonytalan vagyok abban, hogy gyerekeknek jó könyv-e ez a mű, de mivel világsikerű klasszikusról beszélünk, talán nem is kéne olyan sokat gondolkoznom ezen. Egy biztos most, hogy már az számít menőnek, melyik színésztől melyik filmet láttuk és milyen hamar néztük meg a premier után, érdemes elolvasni ezt az egy délutános művet, már csak azért is, hogy tudjuk Johnny Deep kit is alakít abban a fura kalapban. Vagy Gwen Stephanie miért vonaglik egy szökőkút és egy bokorsor előtt menő ruhákban, miközben folyton az időt bámulja a zsebóráján.

Á és B listááá

És eljött a pillanat, amire mindenki várt. :D Felfedem kiválasztott könyveim:

A lista

Agatha Christie - Tragédia három felvonásban

Paulo Coelho - Veronika meg akar halni

Lewis Caroll - Alice csodaországban

A. A. Milne - Micimackó

Dan Brown - Angyalok és démonok

Mihail Afanaszjevics Bulgakov - A Mester és Margarita

Jean Pierre Montcassen - Az egyiptomi kéjnő

B lista

Darren Shan - A pokol pereme

Agatha Christie - Halloween és halál

Claudia Frenzel - Na ne!

Laura Joh Rowland - A sógun ágyasa

Charlotte Bronte - Jane Eyre

Amy Tan - Tűzisten asszonya

J. D. Salinger - Zabhegyező

Listáááá

Ahogy már tegnap becsilingeltem ma közlöm a könyves párbaj választott könyveinek listáját. Tegnap velem volt a könyvtárba járók Istene, így kitudtam venni a listában szereplő, de a háztartásban nem meglévő könyveket. Igen, előre gondolkozom, mert olyan könyvet nem teszek a listába, ami után később rohangálni kell.

Mindegyik könyvremekhez írok egy-két mondatot, hogy miért pont azt akarom magamévá tenni a párbaj ideje alatt, mert legutóbb olyan száraznak éreztem saját magam részéről, hogy nyersen közöltem őket:

*dobpergés*

1. Lewis Caroll – Alice csodaországban

Nyáron olvastam a manga változatát, de annyira hihetetlenül über rossz volt az összefüggéstelenségtől, hogy nem akarom elhinni, hogy az eredeti is ilyen. Ezért belekerült a listába, hogy mutassa meg a könyv, hogy a manga író volt az, aki elrontotta az egészet.

2. A. A. Milne – Micimackó

Most kijött a Micimackó új filmje, de eldöntöttem, addig nem nézem meg, míg nem fogyasztottam el a könyvet, mert még sose olvastam végig.

3. Paulo Coelho – Veronika meg akar halni

Ennek a könyvnek a választása számos okot rejt. 1. Tesóm olvasta és olyan furcsán nyilatkozott róla, így kíváncsi lettem, nekem milyen véleményem lesz. 2. Brigi is furcsán rosszat mondott Coelhóról, így még kíváncsibb lettem. 3. Volt szobatársam kedvenc írója és anno megígértem neki, hogy olvasok majd tőle könyvet. 5. Jól jön kihíváshoz.

4. Cselenyák Imre – Az egyiptomi kéjnő

Egyiptom rajongó vagyok. Anno egyiptológia szakra akartam jelentkezni, miután elolvastam Wilbur Smith Egyiptom sorozatát. Most nyáron a Nefertiti után és az Egyiptomos kihívás meglátta után nem volt kétség, hogy én tovább olvassak Egyiptomos könyveket.

5. Mihail Afanaszjevics Bulgakov – A Mester és Margarita

Anno a suliban kellett volna kiolvasni, de valahogy nem jutottam el hozzá. Most van egy kihívás róla és kapva kaptam az alkalmon, hogy na akkor most elolvasom. Sok jó hallottam róla, így itt van az A listában.

6. Dan Brown – Angyalok és démonok

Tesómmal még vizsgaidőszakban kivettük a könyvtárból, hogy A Da Vinci-kód előtt kiolvassuk. Tesómnak sikerült, de annyira anti Dan Brown rajongó lett belőle, hogy azóta se mertem elkezdeni a könyvet, pedig rengeteg olvasója van az írónak. Ebből az apropóból került a listára és meglepődve tapasztaltam, hogy van hozzá egy kihívás molyon.

7. Agatha Christie – Tragédia három felvonásban

Két könyve már kb. egy hónapja porosodik a polcomon egy kihívás miatt, de valahogy nem vesz rá a lélek, hogy elkezdjem őket, így most az egyik belekerül ide, hátha ez már nagyobb lendületet ad.

A "B" listás könyveimet egyelőre homály fedi. Amikor bevésem a párbajhoz készített listába a könyveimet, meg elküldöm a jelentkezésem, akkor összefoglalva ezek és a "B" listám is újra kikerül a blogomra. Addig is lehet csámcsogni a listámon. :D

Molyok végzetes háborúja round 2

Mint sejteni lehetett nem tudtam befejezni a listás könyveimet. Az elején az volt a baj, hogy volt valamilyen másik könyv, aminek a félretétele álmatlan éjszakákat okozott volna. A vége felé, meg egyszerűen nem ment az olvasás. Mindenbe belekezdtem 5-10 oldal erejéig, de aztán félretettem.

De most új korszak köszönt ránk, könyvmoly párbajosokra, hisz itt van a következő forduló, ahol megmutathatjuk szemünk gyorsaságát és az előző körben kivirágzott véleményíró tehetségünk!

Az alábbi linkel járulok hozzá a szervezők PR tevékenységéhez, csekély látogatottságú blogommal:

http://konyvmolyparbaj.blogspot.com/

Az előző menet "elvesztése" után most nem vállalom be a 10 könyvet. Sikerült 7 olyan könyvet összeválogatnom, amiket rég terveztem olvasásra és nem mellesleg egyes darabok jók más kihívásokra. Mindenképp szeretnék készíteni alternatív listát is, jól ismerve magam, de jelenleg ezzel kicsit gondban vagyok, mert elég jó könyveket választottam az A listára.

Ha ma a könyvtár is úgy akarja, akkor holnap felfedem az A listás könyveimet.

És így utólag, nagyon szeretnék gratulálni minden molyocskának, aki elkezdte, befejezte a párbajt. Nagyon ügyesek voltatok és leszünk! :)

U.i.: Teljesen beleszerelmesedtem ezekbe a robotocskákba, szóval tessék lássék a blogomon is. :)

Csillagporci

Neil Gaimantől a második könyvem. Az első a Coraline volt, ami a gombszem felvarrástól, és annak vizualizálásától függetlenül eléggé tetszett. Meg még anno olvastam kb. egy oldalt Az amerikai istenekből, de az már a feledés csillagporába veszett.

Magát a történetet előzőleg megsasoltam filmen, így nem voltak túlzottan hatalmas elvárásaim a történettel kapcsolatban, inkább, mint íróra figyeltem most rá.

A történet alapja egy mindent elsöprő szerelem, melyet főhősünk Tristran vél érezni a csodálatos és minden szépség felett álló Victória kisasszony iránt, aki nem rest csacska női szeszélyével egy meggondolatlan kérést intézni lovagja felé, aki van oly botor teljesíteni azt.

Szőr lovagunknak el kell hoznia egy hullócsillagot, de nem akármilyen csillagot. Pontosan azt, amelyik abban a pillanatban hullt alá, amikor a kérés megesett, és amely tünde földére esett, ahol Falva falva béli ember még be nem tette saruját. Tristran féltve őrzött származásának titka tudta nélkül vágott neki csillagszerző útjának tündeföldén, ahol a csillagon kívül ellenségekre is talált, egy boszorkány és az utódlásért viaskodó három hercegi testvér személyében. Tristran GPS-t meghazudtoló képességével jut el a csillaghoz, ami nem is oly néma és kemény, mint ahogy hinné az ember. A kalandok során rengeteg por tapad hősünk lábára, karjára, hátára, arcára, de vajon a végén csillagpor is keveredik mellé?

Az igazat töredelmeset megvallva, marha jó történet lenne, de nekem mégse tetszett annyira. Olyan hip-hop volt az egész, nem láttam bele a karakterek lelkébe, úgy nem ismertem meg őket, csak a cselekedeteiket. Talán ha hosszabbra és terjengősebbre fogta volna az írást, akkor NO.1 lenne nálam, de így nem lett a szívem csücske, se a pitvara, se a kamrája.

------------------------------------------------------------

Mint látható cseréltem a B listámról könyvet. Másodjára ugrottam neki a Tavirózsa színháznak, de még most is érzem a rossz ízt, amit hagyott. Majd egyszer újra nekiesem, de nem az elkövetkező hónapokban.

Mennyei örömök könyve

Elég nyálas címet sikerült rittyentenem a bejegyzésnek, de ez volt az első gondolatom és nem akartam szegényt a szőnyeg alá seperni.

Nagy várakozásokat előzött meg a Mennyei örömök klubjának elolvasása. Tesóm teljesen el volt borulva a könyvtől, hogy milyen jó, meg hogy hamar olvassam el, mert különben világvéges könyvkatasztrófa lesz. Mivel eléggé lemaradottnak érzem magam a párbaj terén, mert mindig van egy könyv, amit szívesebben olvasnék a "kötelezőkön" kívül, ezért előre hoztam a Mennyei örömök klubját.

Még nagyon régen láttam a könyvet a könyvtárban vagy egy boltban, nm emlékszem pontosan. Nagyon szeretem az ázsiai íróktól származó könyveket, amik Ázsiában játszódnak, vagy az Ázsiában játszódó könyveket nem ázsiai íróktól, (x"D) meg is akad a szemem a borítón és az írón. De a cím elolvasása után arra gondoltam, hogy na, ez vagy valami prostituáltas könyv lesz, (nem, nem gésásra gondoltam) ezért vissza is tettem és el is felejtettem, hogy létezik. Most jön a jól bevált mondás, hogy ne a borító és a cím alapján ítéljünk, szóval ha akkor nem vagyok dege, akkor lehet előbb elolvasom.

A könyv négy Kínából Amerikába költözött asszonyról és lányaikról szól. 16 rövid történetből áll, így mindenkinek két fejezetnyi ideje van elmesélni a maga kis történtét. Egy kivétel van a könyvben, Jing-Mei az elhunyt anyja helyett mesél el két történetet. Az anyák és lányaik történetei összekapcsolódnak. Megismerhetjük mindkét fél nézőpontját egy ügyben mégis mindegyik ad hozzá valami pluszt. Egy-egy fejezet olvasásának befejezésekor mindig azon kaptam magam, hogy ezt még olvasnám tovább, és vártam hogy folytassák, tegyenek hozzá a megkezdett történethez, amikor megint az aktuális anya vagy lány jött. És lehet ezért vártam mindig Jing Mei fejezeteit, mert őt teljesnek éreztem azzal a 4 fejezettel.

Olvasás közben sokszor szerettem a szereplőket, sokszor pedig rondán néztem rájuk, miért gondolják ezt, miért tesznek így. Egyedül egy fejezet volt, ami már nagyon misztikumokba ment át és ami nem igazán tudott megfogni.

Ez könyv pontot tett arra a meggyőződésemre, hogy soha nem fogom megérteni a kínai gondolkozást. És ezt most, nem túl sikkes módon, kiterjesztem Japánra is. Olyan sok megfogható dolog van a kultúrájukban mégsem tudjuk megragadni azt, ami azzá teszi őket akik. Ahogy a "lányok" se tudták sokszor megérteni anyjuk gondolkozását, ha nekik nehezen ment, akkor nekünk?

Meggyőző Austen könyvek

Az első Jane Austen könyvem a Büszkeség és Balítélet volt. Teljesen magával ragadott a történet. Ezután jött az Emma és az Értelem és érzelem. Most meg a Meggyőző érvek. Bevallom egy film miatt kaptam kedvet egy újabb Austen könyv elolvasására. A film Jane Austen életét dolgozza fel (és nem tudom nem megemlíteni, hogy James McAvoy játszik benne *lávulávu*) Itt egy kis kedvcsináló a filmhez:

http://www.youtube.com/watch?v=OYViBfUvSOA

Vissza kanyarodom a könyvekre és könyvre. Austen könyvei azért is nagyon tetszenek, mert hűen tükrözik az akkori etikettet, a szabályokat, amit egy társasággal szemben és az emberek felé kellett nyújtani mindenkinek, és

minden illemtől elérő viselkedés deviánsnak számított, ami hol megbocsátható volt, hol örök pecsétként izzott az ember homlokán és egyben jó hírén. Furcsa volt most megint bele csöppenni ebbe a világba és látni, hogy embereknek mennyi minden (most már) fölöslegesnek számító dologgal tudtak csak foglalkozni akkor. Mert nem volt mivel foglalatoskodni a legtöbb ember gondolkodott. Persze, most is gondolkozik mindenki, de akkor valami más határozta meg az emberek gondolkozását és olyan dolgokról is abszolút véleménnyel voltak (még a legostobábbnak tekintett emberek is), amiről ha ma megkérdeznénk valakit nem is tudna rá még kérdéssel sem válaszolni. Aztán meg az is bámulatos, hogy mennyire tudták tisztelni a másikat. Ez nem azt jelenti, hogy húú, de fantasztikus volt akkor minden, csilli-villi paradicsom és most milyen lepusztult minden. Hanem, hogy akkor arról is gondolkoztak, hogy kinek milyen kapcsolata fűzi a másikhoz, milyen mély az a kapcsolat, mi számít erénynek, mi a szépség, szép-e az a fa, ami mellett elmentek az utcán. Akkor megtudták látni a körülöttük lévő szépet. Egy mosolyt, egy tavat, egy ösvényt az erdőben, egy pillanatot. Persze, nem volt jobb dolguk, mint ezeket nézni a tehetősebbeknek, de ma ez miért veszett el? Nem hinném, hogy az időre lehet ezt fogni. Most is megy mindenki kirándulni, tájat, múzeumot nézni, de a mindennapokból ez eltűnt. Vagy lehet nem veszett el és pusztán csak nem beszélünk róla, mert már értéktelen. Vagy pont azt nem vesszük észre, hogy észrevettünk valami jót.

A Meggyőző érvek bevezető oldalai nem nyerték el a tetszésem.

Nem is tetszettek a karakterek. Aztán kibontakozott Anne, a főszereplő, milyen is valójában és, hogy még kikről is fog szólni ez a történet. Nehezen tudtam csak a könyvre koncentrálni, mert úgy éreztem minden szó fontos benne és nehogy már egy nőci a tévéből a másik szobából szólva megzavarjon az olvasásban. A könyv negyedénél viszont csodával határos módon teljesen kitudtam kapcsolni a külvilágot. Szerintem ha hozzám szóltak volna, nem is hallottam volna meg. Magáról a történetről nem is igazán akarok írni. Azt hittem, hogy a filmben elhangzott párbeszéd után, amiben "Jane Austen" arra a kérdésre válaszolt, hogy az összes főszereplője boldog véget fog-e véget érni, azt válaszolta, hogy sok megpróbáltatás után, de mind elfogja érni a boldogságát, és ez teljesen elveszi majd a kíváncsiságom a történet végétől, hisz úgy is tudom mi lesz a vége. De nem vette el. Végig kíváncsi voltam, vajon hogy oldódik meg a sok félreértés, és hogy éri el a várt boldogságát Anne. A történetről még annyit, hogy néhol kiszámítható volt, ki miért megy ide és oda, és ki kivel fog "összejönni".

A másik dolog, amire még magamban észrevettem olvasás közben, hogy imádom az akkori leveleket és stílusukat. Lehet csak az Austen által kitalált és megírt leveleket imádom, de egyszer olyan jó lenne, ha olyan mindenre kiterjedő levelet tudnék írni, mint amilyet Darcy írt Elizabethnek vagy, amilyet Wenthworth kapitány írt Anne-nek.

Ajánlani tudom minden Austen rajongónak, aki még nem olvasta a könyvet. :)

Mint látható egy ideje szüneten vagyok olvasásilag. Vagyis olvasok én csak nem hiszem, hogy az Istenkép és vallásosság cikk vagy a Tringer féle Pszichiátria könyv vesézgetése érdekelne bárkit is, aki nem vizsgázik belőlük.

Szóval nyárra maradnak a párbajkönyveim, már ha a Szabó Ervin is mellém áll eme terv megvalósításában.

Macskusz könyvusz galambusz

Egész gyorsan végeztem a párbajkönyvem harmadik darabjával. A szerdai pszichiátria órám valamiért elég unalmasra sikeredett és pluszba még sajnáltam a nénit, akit behoztak mutiba, így egész sok időm volt az óra és az ide-oda utazás közben az olvasásra.

Egy mini gyűjteményünk van itthon Agatha Christie-től, aminek még a felét nem sikerült magamévá tenni. Ezért is tettem bele a párbajkönyveim közé ezt a darabot, meg azért is mert tesóm erősen ajánlotta.

Kedvenc könyvem az írónőtől a Gyilkosság Mezopotámiában. Valamiért ez a történet volt számomra legizgalmasabb tőle, mert akárhogy törtem a fejem halvány sejtésem se volt ki lehet a gyilkos és valahogy plusz izgalmat is éreztem, ahogy haladtam a könyv vége felé, hogy derüljön már ki, tudni akarom!!! Persze a többinél is voltak ilyen gondolataim, de ennél valahogy markánsabban jelentek meg. Sajnos a Macska a galambok között, nem tudta megelőzni, de ettől függetlenül nagyon-nagyon jó volt a történet. Valahogy Agataha Christie-ben nem tudok csalódni. Tudom mit várhatok tőle, de mindig magasabbra üti a labdát.

Nehéz úgy írni a könyvről, hogy ne mondjak el fontos információkat. A történet maga egy híres leánynevelő intézetben játszódik. Itt történnek meg a gyilkosságok is, de az egész öldökősdinek komoly háttere van, amit le is ír nekünk az író.

Az eddig általam olvasott könyveivel ellentétben, most nagyon-nagyon megismerhettük a háttértörténetet Poirot nélkül! Szinte tálcán kínálta nekünk a megoldást, de mégis megbújtak a fontos információk. A nyomozó, csak a könyv felénél vagy még annál is később jelenik meg. Még az elején nem is akartam, hogy megjelenjen, de volt egy pont, ahol már követeltem, hogy most már jó lenne, ha felbukkanna. Így utólag úgy gondolom, jó, hogy csak ekkor jelent meg, viszont a hiper szuper sebességgel megoldott rejtély kicsit agyonglóriázta őt. Lett volna még 10-20 oldal plusz a végén tökéletes lett volna az egész.

Pusz pusz, avagy Varázscsók ala Fable

Hol volt, hol nem, de maradjunk annyiban, hogy állandóan létezik a kurta farkú Toffon túl, a szarvasló röptén túl, még a világokon is túl, Xera, a halállal örökkön bújócskát játszó és alulmaradó harcos, de nem hercegnő. A halál elől folyton csak búvó emberek közé nem tartozó amazon élete során a jól elrejtező halált kereste, miután igent biccentett egy varázsló halhatatlansági ajánlatára. Több száz év telt el a bújócska kezdetét jelző tíz elhangzása után, de csak a könyv kezdetén villant fel a remény a játék megnyerésére.

Xera Salach a varázsló érkezésére vár egy sajátos kultúrával rendelkező fogadóban, ahol Ahmat a város Janija, feni rá a csőrét! és a kardját. Megjelenik a bizalmatlan Sayon, aki az időközben elhunyt varázsló üzenetét hordozza, de nem adja át az egészet Xerának, hogy vele tarthasson a kalandokba. Annyit azért elárul, hogy meg kell szervezniük egy bűvtelen kardot, majd egy bűvös ikerkövet, ami a kardot bűvössé teszi és egy kalitkalakó lényt. A tárgyak megszerzése közben cseppet se meglepő dolgok derültek ki a két főszereplő előző életeiről. Mint oly sokszor a múltban, most is halálos szerelembe esnek egymás iránt. A nagy érzelmi csaták közepett kiderül, Sayon egy letaszított király fia és valójában a küldetés, amit elkezdtek a gonosz hatalmának megtöréséhez vezet, és Sayon uralkodásához. Már ha sikerrel járnak.

Adott ez az alapszitu és azt hinné az ember, hogy majd folyamatosan derülnek ki a dolgok. Ki is derülnek, de a kiderülések után az ember arca már nem annyira derül, mivel ugyanazokat az információkat olvassa újra és újra és újra. Azt hogy mennyire szerelmes egymásba a két főszerepelő, milyen megpróbáltatásokon ment keresztül Sayon miközben „felnőtt”, mennyit és hogyan szexeltek a múltban és, mennyire szentimentális beszélgetéseket folytatnak le egymással, amikor Xera halála került terítékre. A nő halna a sok elvesztett szerelem, barát miatt, a férfi önző módón életben tartaná, mert ha Xera meghal, vele hal az a része, amit Xerának adott... Nem azt láttam ebben a dologban, hogy milyen elsöprő és csodálatos ez a szerelem, mennyire ragaszkodnak egymáshoz, hanem, hogy Sayon önző módón halhatatlannak tartaná kedvesét, mert nem tudná elviselni elvesztésének fájdalmát, de később, ha már megvénül és meghal, akkor Xera viselje csak el ezt a fájdalmat.

Az előző Fable könyvben megszokott írói stílus nem igazán tükröződött a könyvön. Természetesen voltak, szavak, szófordulatok, amik tipikus Fable. Míg az előző könyvben (Mennyből a csontváz) a fogalmazási stílus eltudta vinni a történet egyszerűségét, addig itt az vitt előre, hogy nem akarok még egyszer cserélni.

Utána meg pofon vágott a történet vége. Már ez első szópárbajnál elfogadtam Xera halál iránti vágyát, de az nem jutott eszükbe, hogy ha már valami nagy hatalmú varázsló teszi meg a csodát, akkor lehet arra is képes, hogy ne ölje meg, csak levegye róla a halhatatlanságot? Ez kb., az utolsó előtti oldalon jut eszébe Sayonnak, de még erre is csak a fejét ingatja Xera, úgy, hogy közben 20 oldallal ezelőtt gondolkozott azon, hogy Sayonnal akar maradni.

A másik, amin minden alkalommal elcsodálkoztam, hogy nagyon magabiztos és erős volt mindkét karakter, minden egyes hibájukkal is, de úgy sétáltak be a kastélyokba, ahol az említett szarjékat találták, mint akik tudják mit csinálnak, de közben fogalmuk se volt semmiről, csak azt tudtál mit kell elhozni. Tervük nem volt és mindig valaki másra (varázsló, tündér, sárkány) támaszkodtak, akit 5 perccel a kastélyba érkezés előtt ismertek meg.

A várva várt vég meg különösen szíven kapatott. Gondoltam, hogy majd a végén megmutatja az írónő, milyen menő lesz a végső csata, hogy győzik le a gonosz Ristant és a varázslóját. Hát nem így lett. Ristan minden 30. oldalon meg volt említve (oké, lehet, túloztam, de 50x tuti benne van a neve) és így zárja le az egészet.

(Csak az olvassa el ezt a részt, aki nem akarja elolvasni a könyvet):

Miután felbukkan a fő gonosz, nem szól egy szót se. „Ristan a folyosó felé oldalazott. Sayon félretaszította a körötte örvénylő palotaőröket, és a menekülő után lendült. Két lépéssel utolérte, és kényszerítette a trónrablót, hogy rántson kardot, és vívjon meg vele. A gyűlölködő szót se szólt. Bántóan merev ugrásokkal, szögletes mozdulatokkal harcolt. A herceg sebeiből ömlő vér terjedtét látván újfent elvigyorodott. Akkor is diadalittasan vigyorgott, midőn leszelt feje átpörgött a termen, és átdöfött szívéből kiröppent az élet.”

Ristan volt, nincs. Eddig legalább volt valami harc leírás, de itt…

A könyv háromnegyedénél olyan érzésem támadt, hogy az író akkor döbben rá, miket tudna még beleírni a történetbe. Mintha írásközben talált volna ki egy csomó fontos momentumot. Megtudtuk a jóslatot. Majd hozzátettek és még hozzá. Az utolsó hozzátételnél Sayon, Táncos névvel fut benne és miután ezt jól meg is beszélték Xerával, hogy illik rá a Táncos név, sőt régen így is hívták a kiképzésén, Xera nem állta minden ütközetnél csodálni Sayon harcközbeni mozgását, amit eddig a számtalan csatában elmulasztott. Ha olyan csodálatos, akkor miért nem bámulta mindig?

Kiírtam a kedvenc részem a könyvből:

- Mit csináltak a rossz emberek? Miért kell kivégezni őket?

- Az egyik például hazudott – felelte komoran a nő.

- Hazudott?! – nyikkant a gyermek. – És az bűn?

- De mennyire!

- És akkor te miért hazudtál a múltkor a szomszédnak? Hogy nem is te húztad la a hulla bácsiról a cipőt, pedig dehogyisnem te húztad le! A katonáknak meg azt hazudtad, hogy nem te ütötted agyon a hulla bácsit az utcakővel, pedig láttam, amikor csináltad!

- Halkabban! – sziszegte az asszony. – Az a hazugság, amin rajtakapnak! Érted? Az a rossz ember azért lesz kerékbe törve, mert azt hazudta, nincs kardja, és közben a kezében volt a kard!

- És a másik?

- Az meg ölt.

- Ölni bűn?

- Bűn hát!

- És az nem ölés volt, amikor te agyonverted a cipős bácsit?

- Látta valaki rajtad kívül?

A gyermek bizonytalanul vállat vont.

- Akkor nem volt ölés! – szögezte le az asszony. – Nem ölés, ha nem látta senki. Te meg tartsd a szád, különben nyakon váglak!

- És a többi rossz emberek? Mit csináltak?

- Rettenetes bűnöket követtek el! Például gyereket ettek!

- Mert a gyerekhús finom, zsenge. Néha nekem is azt kell ennem, hogy nagyra nőjek.

- De meg is kértelek, hogy senkinek s fecsegj erről!

…

- Mikor kezdődik már? – nyafogta a fiú. – Úúúúgy unatkozom! Vegyél nekem csemegét!

- Nem veszek! Nincs pénzem!

- De van! Láttam, amikor eladtad a hulla bácsi cipőjét!

- Ne üvölts! Még meghallja valaki!

- Ha nem veszel nekem szemropogóst, akkor üvölteni fogok! Megmondom a katonáknak, hogy hazudtál a szomszéd néniről, és nem is kellett volna őt elvinniük, mert nem is csinált rosszat, és te találtad ki az összes bűneit, mert nem tetszett neked, hogy tellett neki hajszalagra!

- Agyonváglak, büdös kölyök!

- Kapok csemegét?

- Kapsz, te szaros….

Kárá Cséndzi, avagy Csere

Hosszas tipródás és álmatlan éjszakák után jutottam erre a döntésre. A könyv (Vurt) annyira elnyerte "tetszésem", hogy megy a vasárnapi könyv csere piac rendezvényre.

Én igazán küszködtem a könyv drogos témájával, de az már kicsit sok volt számomra, amikor kiderült a főszereplő által keresett Desdemona a testvére és nem mellesleg a szerelme is...

A csere könyv pedig: Amy Tan - A mennyei örömök klubja lesz

Félelmeim

Miután szépen beharangoztam, hogy a Varázscsók kerül először célkeresztbe az általam kiválasztott könyvek közül, jól ellene is olvastam. Most járhatok a felénél, de nagyon lassan csúszik. Olyan mint, amikor az ember felbont egy zacsival kedvenc gumicukrából, bekap belőle egyszerre 4-5 szemet, hogy még élvezetesebb legyen a dolog, de azzal nem számol, hogy annak lejjebb is kell jutnia valahogy. A Varázscsók jelen pillanatban a tüdőm tájékán szemléli az előtte álló utat a gyomrom felé, de bizonytalan, mikor indul tovább. Többek között a felfalt Varázscsók által képzett akadály és a könyv vastagsága miatt, elkezdtem Banana Yoshimoto Félelmeink című alkotását. Elég vékony könyvecske, így magammal tudtam vinni bárhová a degeszre tömött táskámban. Gondoltam, nah, majd ez megmutatja Fabelnek a jó emésztési stratégiát, de sajnálatomra nem ez sült el belőle.

Régebben már olvastam az írónőtől a Viszlát Cugumit és a Csipkerózsika álmot, így úgy hittem, ha azok megragadták a gondolatvilágom, akkor ez is megmarkolja majd. Mint kiderült rosszul gondoltam. Úgy látszik, mostanában nem vagyok toppon a döntéseket illetően. A Félelmeink két kis novellát tartalmaz. Első A baljós véletlenek és ezt követi a kicsit rövidebb Balszerencse című szösszenet. Azoknak az embereknek, akik kevésbé fogékonyak más kultúrák gondolkozása iránt Banana Yoshimoto megfoghatatlan lesz. Történeteiben nagy horderejű és fontos témákat tesz mikroszkóp alá, amit kever a japán hiedelemvilággal és világszemléletével. Leírásai szomorú, borongós és komor hangulatúak, míg dialógusai, meglátásom szerint, sokszor szegényesek.

A baljós véletlenek érdekesen indul. Több oldalon keresztül csigázza a fantáziánk, vajon a karakter merre jár, hova tart, miért van ott, egyáltalán ki is ő. Sok oldalon át csak a pillanatnyi érzelmeit, állapotait és a környezet változását figyelhetjük meg. Később persze a történet szempontjából fontos dolgok előbukkannak, de a közepéig azt se tudja eldönteni az olvasó, hogy a főszereplő fiú-e vagy lány. Női szeretőjéből arra következtetne mindenki, hogy az erősebbi nem csoportját erősíti, de egy apró jelent során fény derül arra, hogy a pénztárcáján kívül más nem dudorodik a nadrágjában. Ha nem lett volna ennyire elvont a történet, talán még arra se figyelek fel, hogy még a végén se derül ki a lány neve. Magát a történtet az ő szemszögéből látjuk végig, ő meséli el. Egy furcsa estét él át, ahol minden nyomasztó és ráadásul nyugtalanító álmokat lát Chizururól, a szeretőjéről. Több természetfeletti dolog megesik vele, míg a történet végén távlatokba menő megoldásra nem talál.

Úgy gondolom a főszereplő összetehetetlen személyisége és a sok ”jelenés” elvette az élvezhetőséget a történettől.

Három idézetet azért kiemelnék a novellából, amik igazából nem lőnek le nagy jeleneteket a könyvből, szóval bátran el lehet őket olvasni:

„ Bizonyos dolgok az egyik ember számára semmit sem jelentenek, miközben ugyanezek a másiknak a legborzalmasabb halállal érnek fel.”

„A legtöbben rendszerint bemagyarázzák maguknak, hogy azért szakítottak a partnerükkel, mert elegük lett belőle, illetve a saját vagy a partner kívánságát figyelembe éve jártak el. De ez nem igaz. Egyszer életünk egy-egy szakasza is véget ér, mint ahogy az évszakok is váltakoznak. Ez minden. Ami emberi akarattal nem szabályozható, egyáltalán nem.”

„Bármennyire is szerettem, egyszerűen nem mertem eléggé szeretni ahhoz, hogy a szomorúságot és a komorságot továbbra is el tudjam viselni benne.”

A Balszerencse kevésbé okozott csalódást, mint az első novella, de ez is hagy kivetni valót maga után. Ennél a történetnél tudatosult bennem, hogy a japánok vagy nem tudnak normális párbeszédet lebonyolítani, vagy az írónő tud nehezen írni ilyen szituációkat.

Ezt is egy lány szemszögéből láthatjuk. Az egész történet a testvére halálát váró húgról szól, aki nem tehet más, mint bejár a kómában lévő testvéréhez, akit már nem tudnak megmenteni. Előtte voltak olaszországi tervei, de egy időre feladta a tervezgetést a nővére állapota miatt. Viszont ennek köszönhetően talál rá a szerelem is. Ez a történet is távlatokba menő véget kapott, ami nem is annyira elhibázott, mint A baljós véletlenekben. A dialógusok nem voltak jól felépítve, illetve biztos vagyok benne, hogy ezekkel is üzenni akart nekünk az író, de ez valahogy nem akart átjönni. Sokszor hangzanak el elcsépelt, közhelyes mondatok és erkölcsi megállapítások, amiknél egy játék pisztoly is nagyobbat durran. Ami számomra a legrosszabb volt, hogy kényszeresen ismételgették a balszerencse szót. Oké, hogy ez a központi szó, hisz ez a cím is, de nem kell az olvasó agyába tukmálni, megérti egyszer vagy kétszer is.

Egyetlen jó idézetet tudok kiemelni a történetből, ami kicsit elgondolkodtató lehet:

„De hiszen csak állandóan a jelent, az éppeni pillanatot látjuk. Akkor miért éljük meg mégis olyan szomorúan z idő múlását? ”

Mit miért

Az első tisztességes bejegyzésem kerekítem ide jelen pillanatban, felbuzdulván a könyvmolyos blogon hirdetett felhívásokra. Az első választott könyvem, amit elolvasok a listáról Vavyan Fable-től a Varázscsók. Egyik barátnőm, a csapattársam, Eszti nagy rajongója és könyvgyűjtője az írónőnek. Ezért elolvastam tőle a Mennyből a csontváz című történetet, de az írói stílusán kívül nem ragadott el a Fable láz. Aztán vizsgaidőszak után eddig még nem olvasott könyvek után kutatott testvérem a könyvtárban és megtalálta a Varázscsókot. Mivel a tesóm is nagy Fable rajongó lett hála az előbb említett barátnőmnek, úgy gondoltam adok még egy esélyt az írónőnek ezzel a könyvvel.

Amikor a listára az előbb leírt indok és a 2 hónapos kölcsönzési időnek köszönhetően került fel. Vicces, de a tartalmáról semmit se tudtam addig, míg nem jelentkeztem a versenyre és fel nem olvasta egyik nap a tesóm a hátulját. Ezután elkezdett érdekelni a történet. Mindig is egy halhatatlanokról szóló történeten merengett az agyam. Nem vámpírokról, hanem olyan emberekről, akiket nem lehet megölni, és csak élik és élik végeérhetetlen életüket, a halált keresve, miközben azok, akik egy kicsit is fontosak voltak számukra eltűnnek az életükből. Dióhéjban a Varázscsók is erről szól valószínűleg fantasy elemekkel megtűzdelve, mivel a könyv műfaja fantasy.

Vegyes érzéseim vannak tehát a könyvvel kapcsolatba. Tartok egy kicsit a fantasytól, mert eddig könyv formájában csak pár nagyon híres darab nyerte el a tetszésem, de ki tudja, lehet ez a könyv lesz a választóvonal köztem és a Fable rajongás között. :)

A másik téma, pedig a könyvespolcaink. A szobánkban összesen 4 helyen vannak könyvek. Összesen 9 sor könyvespolc van és valamelyik polcon egy két sor könyv helyezkedik el. Tesómmal közösen egy diákmelós pénzünkből vettünk egy könyvespolcot a szobába úgy másfél éve. 6 szintes és elég széles. Azóta 3 szintet töltöttünk meg könyvekkel. Tökre örültünk neki, mert valami csoda folytán elég olcsón hozzájutottunk az Ikeában. Pár hónappal később a triplájáért árulták, szóval nagyon megérte akkor vásárolni.

Több "szabály" is van a könyvekkel kapcsolatba. Én soha nem rendezem őket. Mindig Barbi szokta. Valamikor kapja magát és átrendezi az egészet akkor, amikor már épp tudtam, hogy mi hol van. Ennek következtében sokszor nem tudom, melyik könyv hol van a szobába, sőt volt hogy azt se tudtam az a könyv megvan nekünk. De nincs okom panaszra. Rendszerben tartja őket (még ha az a sajátja szerint is van, amit nem ismerek) és porolja őket. :)

A másik "szabály", ami a könyvekkel kapcsolatos: a kölcsönadás. Egész kis monológot kell levágjak az embereknek, hogy mennyire vigyázzanak az adott könyvre, mert ha valami baja esik valószínűleg én is úgy járok, mint a könyv vagy rosszabbul. Igazából én is féltem őket, mert nem egyszer kerültek vissza olyan tűrhetetlen állapotban, hogy szörnyű volt rájuk nézni, de nem akarom megfélemlíteni az embereket. :D A polcainkról készült képek hamarosan láthatóak Amy/Barbi blogján.

Ennyi is volt ez a kis kurta bejegyzés. Remélem, kedvet csináltam a Varázscsókhoz és a könyvek eredeti állapotának megőrzéséhez. :D

Könyv párbaj

Hali!

Az előző blogom valamilyen oknál fogva nem szerette volna, ha bármit is állítok rajta, ezért a könyves programnak indítok egy külön blogot. :)

A lényeg itt van:

http://konyvmolyparbaj.blogspot.com/

Ezen a "versenyen" indulok. A választott könyvek pedig a következők:

Lulu Wang - Tavirózsa színház

Jeff Noon - Vurt

Diane Wei Liang - A jáde átka

Vavyan Fable - Varázscsók

Dai Sijie - A Di-komplexus

Agatha Christie - Macska a galambok között

Banana Yoshimoto - Félelmeink

És azok, amiken még gondolkozom alias alternatív könyvek:

Mary Shelley - Frankenstein

Stephen King - A fekete ház

Neil Gaiman - Csillagpor

Amy Tan - A mennyei örömök klubja

Pearl S. Buck - A boldogság ára

Gyertek ti is!

Szandi