Az Alice csodaországban könyv kapott hideget és meleget is azoktól, akik már olvasták. Valaki nagyon elfogult tud lenni a művel kapcsolatban (lásd. Sakura Kinoshita esetét, aki annyira belezuhant abba a bizonyos üregbe, hogy mangává adaptálta a könyvet). Valaki pedig egyáltalán nem tudja felfogni ép értelemmel, mi az a saláta, amit kaptunk olvasási élménynek. Általában ebédre eszünk salátát, akkor ez most miért a kezemben van könyv formájában?
A történet maga igen egyszerű és valószínűleg elég kevés ember van a világon, aki ne hallott már róla valamilyen formában. Például a Mátrix filmbe is átültetett "Ne/Kövesd a fehér nyulat" mondat átcsavarására. Neo és Alice követte azt a bizonyos fehér nyulat, de míg Neo a kőkemény valóságba pottyant a csoda világból, addig Alice-t körbeölelte csodaország furcsa teremtményeinek világa.
A könyvre én is a saláta szót tudnám használni, ugyan valamilyen szinten tetszett ez a saláta, mert valahogy Alice gyermeki gondolkodását tükrözte. Tehát nem csak Alice karakterében jelent meg, hanem a könyv szerkezetén is ez az összevisszaság. Az egyik pillanatról a másikra történő események, amik nem kapcsolódnak össze ok okozati összefüggésbe nagyon jellemző Alice gondolkozására is. Vagyis jobban fogalmazva, az ő gyermeki gondolkozásában van oka, de én felnőtt fejjel nem sok értelmet látok egyes dolgok között.
Elég bizonytalan vagyok abban, hogy gyerekeknek jó könyv-e ez a mű, de mivel világsikerű klasszikusról beszélünk, talán nem is kéne olyan sokat gondolkoznom ezen. Egy biztos most, hogy már az számít menőnek, melyik színésztől melyik filmet láttuk és milyen hamar néztük meg a premier után, érdemes elolvasni ezt az egy délutános művet, már csak azért is, hogy tudjuk Johnny Deep kit is alakít abban a fura kalapban. Vagy Gwen Stephanie miért vonaglik egy szökőkút és egy bokorsor előtt menő ruhákban, miközben folyton az időt bámulja a zsebóráján.
Mivel teljesen elszomorodtam a ténytől, hogy nem teljes egy nap alatt egyetlen kommentet se kaptam a naplómra, úgy döntöttem, végigkommentelem az összes eddig írt második párbajos naplót, hátha lesz eredménye. XD A tiéddel kezdem, mert az volt legfelül. :D Amúgy már mindet olvastam, csak egyetlen hely kivételével sehovase kommenteltem, nem is értem, akkor én mit várok másoktól. xD
VálaszTörlésSzóval rátérve a sárga köves útra. Alice története mindig is egy olyan mese volt, amiről rengeteget hallottam, rengeteg utalást/adaptációt láttam, de az eredetit sosem ismertem és nem ismerem a mai napig se. Eleinte kifejezetten unszimpatikus volt a történet, aztán láttam egész jó adaptációkat és rajongó utalásokat, amitől végül egészen megkedveltem. (Ehhez azért nagyban hozzájárult amúgy egyik régi, kedvenc mesém, a Gondos Bocsok Csodaországban.) Viszont az eredeti művet egész egyszerűen nem merem elolvasni. Túlságosan tartok tőle, hogy nem fog tetszeni, és most a te bejegyzésed is ebben erősített meg. Lehet, maradok inkább abban a megnyugtató tudatban, hogy elég, ha nekem van egy saját, elképzeld, komfortos kis Csodaországom.
Az Alice Csodaországban teljességgel alkalmatlan gyerekek általi emésztésre ugyanúgy, mint például a Kis Herceg. Egyszerűen szükségeltetik jó adag elvontság és kis élettapasztalat ahhoz, hogy értékelni tudjuk. Az már egy másik dolog, hogy szerintem a témából sokkal hosszabb könyvet ki lehetett volna hozni. Lehet mondjuk, hogy azért érzem így, mert eredendően idegenkedek a túl rövid könyvektől :D
VálaszTörlésCsilla: igazából, miután elolvastam nem éreztem magamat többnek, valahogy jobban bejön a "felhajtás", amit körülötta csapnak, mint maga a mű. Szóval, ha Csodaországban akarsz maradni, akkor tényleg ne olvasd el :)
VálaszTörlésBran: Igen, szerintem is sokkal hosszabbat lehetett volna írni és sokkal lebilincselőbben. Viszont lehet páran megköveznek, de még nem olvastam a Kis herveget. Lehet bele kellett volna tegyem a listámba...