Kéjnőci

Második párbajkönyvem végére értem, ami Az egyiptomi kéjnő címet viseli.

Korábban olvastam az írótól, szintén egy egyiptomi könyvet, de ha most vissza kéne idézni belőle nem sokra emlékeznék, mert olyan átlagos történet volt. Ennek a könyvnek már a címe és a borítója is felnőtteknek szóló tartalomra utal (lásd. a lengén öltözött egyiptomi nőt, aki hídban leledzik a képen), így bátorkodtam a két mesekönyv mellé beválasztani ezt.

A könyv alaptörténete igen egyszerű. Idézet a könyv hátuljából:

Nedzsita Kr. e. 350-300 között élt Egyiptomban, éppen a Macedón Alexandros (Nagy Sándor) hódításainak korában, de akár ma is élhetne, annyira örök, emberi és Nő. Ahogyan a regény címéből is kiderül Nedzsitta kéjnő volt, méghozzá a legkülönb, amit ez a hivatás megkövetelhet. Bármilyen is manapság a prostituáltak megítélése, mindig voltak és lesznek a hivatásos kurtizánok között kivételes személyek, különleges egyéniségek, akiket érdemes megismerni, hiszen életük számos érdekességet és titkot rejt. Izgalmas kérdésekre kap az olvasó választ ebből az őszinte vallomásból. Hogyan emelkedik egy papiruszkészítő lánya olyan magasságokba, hogy még az uralkodó is kegyeibe fogadja? Hogyan zajlik le Nedzsita páratlan szerelme Ankaf herceggel? Milyen sors vár a gyönyörű kéjnő különleges kisfiára? Mi a titka annak, hogy a férfiak minden elsöprő rajongó imádattal veszik körül Nedzitát? Azt hiszem, ezekre a kérdésekre a ma lányai és asszonyai is kíváncsiak. Ezért annyira lebilincselő és torokszorító ez az eredeti emlékirat.

Mindezek után apró félelemmel kezdtem olvasni a könyvet, hogy túlságosan is részletekbe menő lesz egy-egy aktus, amiket folytatott Nedzsita, de őszinte megdöbbenésemre mindent kellő mennyiségben tárt elénk az író. Szóval tudom ajánlani a konzervatívabb olvasóknak, akiknek elég, ha annyi szerepel a könyveben, hogy megvolt az este stb.

Sok pluszt adott a könyvnek, hogy Nedzsita szemszögéből volt ábrázolva, mintha épp akkor írta volna a papiruszt, amiből később a könyv készült. Kicsit illúzió romboló számomra, hogy a könyv nem tesz említést arról, hogy Nedzsita írni tanult volna, hisz a gyerekkorától kísérhetjük figyelemmel az életét. Ráadásul Egyiptomban, abban az időben csak az írnokok tudtak írni. De ha ezen a két apróságon átlendül az ember egész élvezhető lesz a könyv bizonyos ideig. Érdekes volt látni Nedzsita életét, de ha jobban belegondolok az ajánló utolsó kérdésére nem is kaptam választ, azon kívül, hogy minden férfi kéjes arckifejezéssel bámult a főhősnőre vagy, hogy minden férfi, akivel szóba állt, nem győzte dicsérni szépségét. Sőt Nedzsita se röstellte leírni külső tulajdonságait legalább 20x a könyvben, ami 19x ugyanaz volt, mert a gyermekkorát is láthatjuk az elején és ugyebár senki sem születik C-s kosárral. Konkrétan az jött le az utolsó kérdéssel kapcsolatban az egészből, hogy ha kerek, meredő a melled, farod épp megfelelő és a bőröd sima és rugalmas még 40 évesen is, akkor bárkit megkapsz. Szóval lányok lehet gyúrni.

A könyv háromnegyedénél, már azon gondolkoztam, hogy ennek mi is lesz a vége? Először arra számítottam, valami boldog happy end. Aztán arra, hogy szépen megöregszik és halálos ágyán írja ezt a szöveget, végül kihull kezéből a véső/penna és vége a történetnek. Ehelyett mit kaptam? Egy olyan tág és idegesítő véget, amire nem számítottam.

Összességében jó volt visszarepülni Egyiptomban. Láthatjuk a mély tisztelet, amit egymás iránt mutatnak az emberek pusztán más megnevezésével (pl. tündöklő, híresség), de valahogy ez is olyan átlagos lett, nem egy olyan könyv, amit elolvasnék újra.

Ezt már csak az olvass el, aki olvasta a könyvet, vagy nem akarja elolvasni:

Külön idegesítő volt rájönni arra, hogy annyi szerencse érte ezt a nőt, nem elég, hogy Egyiptom legszebb nője, kap hitelre egy menő házat és mellé egy olyan rabszolgát, aki semmi pénzből olyan kaját rittyent elé, amit még a fáraó is megirigyelne, ráadásul imád szolgálni, konkrétan nélküle sehol nem lenne Nedzsita...