A pokol pereme

Darren Shan legújabb könyvsorozatában egy felnőtteknek szóló darabot alkotott. A pokol pereme ennek a trilógiának a második része. Amikor először hallottam, hogy ezt felnőtteknek szánta, akkor megfogalmazódott bennem, - és gondolom, nem csak bennem- , hogy akkor a Démonvilág sorozatot kinek is szánta? Gyerekeknek? Mert az elég durva lenne...

Szeretem Darren Shan könyveit, mert mindig valamilyen érdekes világba visz minket, ahol a szereplőknek meg kell vívniuk a maguk kis csatáit, amik sokszor nem úgy végződnek, mint várjuk. Sőt sokszor akkorát csavar a dolgokon, hogy az állunk nehezen tehető vissza 8 napon belül.

Az első Város trilógia könyv vége nekem úgy volt jó, ahogy volt. Igazából, ha nem tudom, hogy van folytatás, akkor nekem az első könyv is elég lett volna. De mivel tudtam, hogy van második és harmadik rész is éheztem a folytatást. A második rész első oldala után egy kisebb sokk ért, mert nem Capac volt a mesélő, hanem valaki más. Gyorsan becsuktam és elolvastam a könyv hátulját. Mint kiderül eme kötet főszereplője Al Jeery a "ma" már alkoholmentes életet élő katona, akinek a története Capac tanuló idejében játszódik.

Al a Kardinálist védő Osztagban szolgál. Szereti az állandóságot, nem akar magasra törni. Neki ott jó, ahol van, nem kíván többet a megszokott mindennapjain kívül. Ezt a monotonitást töri meg a Skylightban történő különös és rejtélyes gyilkosság, amiben aktuális barátnőjét küldik ibolyát szagolgatni. A Kardinális kiemeli az Osztagból és ráirányítja az ügyre, de nyomozás közben több dolgot tud meg, mint amit szeretett volna, de már nem tud a változás útjába állni. Al legjobb barátja Bill, a bibliofil rendőr, Ellen, Al ex felesége, Paucar Wami a hírhedt gyilkos és Psichilla Perdue lesz Al szereplő társa a regényben, akik igen érdekes figuráknak bizonyulnak az utolsó percekig is.

Valahol azt írtam, hogy az első könyv nem is volt horroros. Ne ezt a kijelentésemet ez a kötet rendesen megcáfolta. Én már sokat megéltem Darren Shanból, de ebben is voltak olyan részeket, amiket nem szívesen olvasnék újra. Emellett érdekes volt a két karaktert - Al és Capac- összehasonlítani. Mondhatjuk teljesen egymás ellentétei, mind külsőre, mind belsőre. Kíváncsi vagyok a harmadik könyvben megjelenik-e ez az ellentét.

Az előző könyvből megmaradt apró kérdések itt nem találtak válaszra, sőt újabbak keletkeztek, de ennek így kellett lennie, hisz nem lenne akkor harmadik rész :D

Viszont az első rész százszor jobb volt, mint a második. Itt valahogy nem találtam a varázst, sőt nem volt csavar a végén, mert annyira kiszámítható volt számomra, hogy kik/ki követte el a gyilkosságot/gyilkosságokat, hogy unottan olvastam el az erre vonatkozó befejezést. Aztán a prológusban kicsit mégis felkaptam a fejem, hogy na, most lesz valami, de végül azt is kitaláltam, így a záró sorok se lettek túl ütősek.

A harmadik rész már Capac szemszögéből olvashatjuk, szóval ha valakinek megvan a 3. kötet az dobjon már meg vele :D

Kéjnőci

Második párbajkönyvem végére értem, ami Az egyiptomi kéjnő címet viseli.

Korábban olvastam az írótól, szintén egy egyiptomi könyvet, de ha most vissza kéne idézni belőle nem sokra emlékeznék, mert olyan átlagos történet volt. Ennek a könyvnek már a címe és a borítója is felnőtteknek szóló tartalomra utal (lásd. a lengén öltözött egyiptomi nőt, aki hídban leledzik a képen), így bátorkodtam a két mesekönyv mellé beválasztani ezt.

A könyv alaptörténete igen egyszerű. Idézet a könyv hátuljából:

Nedzsita Kr. e. 350-300 között élt Egyiptomban, éppen a Macedón Alexandros (Nagy Sándor) hódításainak korában, de akár ma is élhetne, annyira örök, emberi és Nő. Ahogyan a regény címéből is kiderül Nedzsitta kéjnő volt, méghozzá a legkülönb, amit ez a hivatás megkövetelhet. Bármilyen is manapság a prostituáltak megítélése, mindig voltak és lesznek a hivatásos kurtizánok között kivételes személyek, különleges egyéniségek, akiket érdemes megismerni, hiszen életük számos érdekességet és titkot rejt. Izgalmas kérdésekre kap az olvasó választ ebből az őszinte vallomásból. Hogyan emelkedik egy papiruszkészítő lánya olyan magasságokba, hogy még az uralkodó is kegyeibe fogadja? Hogyan zajlik le Nedzsita páratlan szerelme Ankaf herceggel? Milyen sors vár a gyönyörű kéjnő különleges kisfiára? Mi a titka annak, hogy a férfiak minden elsöprő rajongó imádattal veszik körül Nedzitát? Azt hiszem, ezekre a kérdésekre a ma lányai és asszonyai is kíváncsiak. Ezért annyira lebilincselő és torokszorító ez az eredeti emlékirat.

Mindezek után apró félelemmel kezdtem olvasni a könyvet, hogy túlságosan is részletekbe menő lesz egy-egy aktus, amiket folytatott Nedzsita, de őszinte megdöbbenésemre mindent kellő mennyiségben tárt elénk az író. Szóval tudom ajánlani a konzervatívabb olvasóknak, akiknek elég, ha annyi szerepel a könyveben, hogy megvolt az este stb.

Sok pluszt adott a könyvnek, hogy Nedzsita szemszögéből volt ábrázolva, mintha épp akkor írta volna a papiruszt, amiből később a könyv készült. Kicsit illúzió romboló számomra, hogy a könyv nem tesz említést arról, hogy Nedzsita írni tanult volna, hisz a gyerekkorától kísérhetjük figyelemmel az életét. Ráadásul Egyiptomban, abban az időben csak az írnokok tudtak írni. De ha ezen a két apróságon átlendül az ember egész élvezhető lesz a könyv bizonyos ideig. Érdekes volt látni Nedzsita életét, de ha jobban belegondolok az ajánló utolsó kérdésére nem is kaptam választ, azon kívül, hogy minden férfi kéjes arckifejezéssel bámult a főhősnőre vagy, hogy minden férfi, akivel szóba állt, nem győzte dicsérni szépségét. Sőt Nedzsita se röstellte leírni külső tulajdonságait legalább 20x a könyvben, ami 19x ugyanaz volt, mert a gyermekkorát is láthatjuk az elején és ugyebár senki sem születik C-s kosárral. Konkrétan az jött le az utolsó kérdéssel kapcsolatban az egészből, hogy ha kerek, meredő a melled, farod épp megfelelő és a bőröd sima és rugalmas még 40 évesen is, akkor bárkit megkapsz. Szóval lányok lehet gyúrni.

A könyv háromnegyedénél, már azon gondolkoztam, hogy ennek mi is lesz a vége? Először arra számítottam, valami boldog happy end. Aztán arra, hogy szépen megöregszik és halálos ágyán írja ezt a szöveget, végül kihull kezéből a véső/penna és vége a történetnek. Ehelyett mit kaptam? Egy olyan tág és idegesítő véget, amire nem számítottam.

Összességében jó volt visszarepülni Egyiptomban. Láthatjuk a mély tisztelet, amit egymás iránt mutatnak az emberek pusztán más megnevezésével (pl. tündöklő, híresség), de valahogy ez is olyan átlagos lett, nem egy olyan könyv, amit elolvasnék újra.

Ezt már csak az olvass el, aki olvasta a könyvet, vagy nem akarja elolvasni:

Külön idegesítő volt rájönni arra, hogy annyi szerencse érte ezt a nőt, nem elég, hogy Egyiptom legszebb nője, kap hitelre egy menő házat és mellé egy olyan rabszolgát, aki semmi pénzből olyan kaját rittyent elé, amit még a fáraó is megirigyelne, ráadásul imád szolgálni, konkrétan nélküle sehol nem lenne Nedzsita...

Szandi csodaországban?

Az Alice csodaországban könyv kapott hideget és meleget is azoktól, akik már olvasták. Valaki nagyon elfogult tud lenni a művel kapcsolatban (lásd. Sakura Kinoshita esetét, aki annyira belezuhant abba a bizonyos üregbe, hogy mangává adaptálta a könyvet). Valaki pedig egyáltalán nem tudja felfogni ép értelemmel, mi az a saláta, amit kaptunk olvasási élménynek. Általában ebédre eszünk salátát, akkor ez most miért a kezemben van könyv formájában?

A történet maga igen egyszerű és valószínűleg elég kevés ember van a világon, aki ne hallott már róla valamilyen formában. Például a Mátrix filmbe is átültetett "Ne/Kövesd a fehér nyulat" mondat átcsavarására. Neo és Alice követte azt a bizonyos fehér nyulat, de míg Neo a kőkemény valóságba pottyant a csoda világból, addig Alice-t körbeölelte csodaország furcsa teremtményeinek világa.

A könyvre én is a saláta szót tudnám használni, ugyan valamilyen szinten tetszett ez a saláta, mert valahogy Alice gyermeki gondolkodását tükrözte. Tehát nem csak Alice karakterében jelent meg, hanem a könyv szerkezetén is ez az összevisszaság. Az egyik pillanatról a másikra történő események, amik nem kapcsolódnak össze ok okozati összefüggésbe nagyon jellemző Alice gondolkozására is. Vagyis jobban fogalmazva, az ő gyermeki gondolkozásában van oka, de én felnőtt fejjel nem sok értelmet látok egyes dolgok között.

Elég bizonytalan vagyok abban, hogy gyerekeknek jó könyv-e ez a mű, de mivel világsikerű klasszikusról beszélünk, talán nem is kéne olyan sokat gondolkoznom ezen. Egy biztos most, hogy már az számít menőnek, melyik színésztől melyik filmet láttuk és milyen hamar néztük meg a premier után, érdemes elolvasni ezt az egy délutános művet, már csak azért is, hogy tudjuk Johnny Deep kit is alakít abban a fura kalapban. Vagy Gwen Stephanie miért vonaglik egy szökőkút és egy bokorsor előtt menő ruhákban, miközben folyton az időt bámulja a zsebóráján.